Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

KRESZ szabály az USA-ban

Se szeri, se száma, azoknak a furcsa USA-beli rendeleteknek vagy törvényeknek, amelyek általában egy-egy tagállamban hoztak, és elfelejtettek azóta megszüntetni, hiába múlt el felettük az idő. Ezek a furcsa, régről itt maradt törvények sorából, a közúti közlekedés, az USA-beli KRESZ sem kivétel. Erről lesz szó a mai KRESZ blogunkban.

Üdvözöllek a fedélzeten!

Memphisben például még a hetvenes években is érvényben volt az, az autózás korai időszakában hozott helyi rendelet, mely szerint a nők csak akkor vezethettek, ha a férjük a kocsi előtt sétálva egy piros zászlót lengetve figyelmezteti a járókelőket a rájuk veselkedő veszélyre. New Jersey-ben és Oregonban pedig törvény tiltja, illetve az utóbbiban már csak tiltotta, hogy az autósok maguk tankolják meg az autójukat.

Oregonban a helyi törvényhozás májusban fogadta el az új szabályozást, amely hatályos törvénymódosításról, kirobbant a botrány, mert az oregoniak nagy része úgy véli, hogy az autót csak szakemberek tankolhatnak.

Remélem, hogy Te nem osztod az oregoniak véleményét, és nem jössz zavarba, ha neked kell megtankolnod az autódat. Persze, majd akkor, ha zsebedben a jogsid!

Mielőtt viszont tankolni mész egy üzemanyagtöltő állomásra (benzinkút), gondold át, hogy milyen KRESZ-szabályok érvényesek a benzinkúton.

A tankolásról, és a KRESZ-szabályokról vagy a KRESZ-bírságokról, itt tanulhatsz a legtöbbet:

Addig is, találkozunk az autósiskolákban, és ha már zsebedben a jogsi, akkor az autóutakon is!

Jogosítványt minden nőnek!

-->