Az autóversenyzés női úttörője

Arlene Hiss nem váltotta meg a világot a volán mögött, sőt, teljesítményével csak tovább erősítette a női autóversenyzőket a hetvenes években övező előítéleteket. Ennek ellenére az amerikai tánctanárnőnek mégis sikerült egy olyan mérföldkövet elérnie, amivel örökre beírta magát a sportág történelemkönyvébe.

Az amerikai autósport first ladyjeként Janet Guthrie-t szokás emlegetni, aki 1977-ben, első nőként a világon nem csak kvalifikálni tudta magát a Daytona 500-ra, valamint az Indianapolis 500-ra egyaránt, de a férfikollégák várakozásaival ellentétben rendkívül versenyképesnek, mi több, kőkemény ellenfélnek is bizonyult.

A civilben fizikusi és rakétamérnöki diplomával rendelkező hölgy útja az Egyesült Államok két legnagyobb presztizsű futamáig egyáltalán nem volt bukkanóktól mentes. A pilóták, csapatok, rajongók és a sajtó egy emberként demonstrált Guthrie nevezése ellen, mondván egy "gyenge nő" jelenléte az elit mezőnyben egyenlő a potenciális életveszéllyel.

Az ellenzők szavai alá pedig csak tovább adta a lovat az első és addigi egyetlen hölgy példája, aki alig másfél hónappal Guthrie open-wheel debütálása előtt bukkant fel a szakág amerikai csúcsbajnokságában.

Arlene Hiss 1941-ben született, és kiskorától fogva élt-halt a táncért, így nem meglepő módon a gimnázium után ezen a vonalon tanult tovább és végül táncos-koreográfusi diplomát szerzett.

Még főiskolás évei alatt ismerkedett össze a feltörekvő autóversenyző Mike Hisszel (aki sikeres autóversenyző volt), és alig néhány hónap randevúzás után Arlene és Mike oltár elé állt, az ekkoriban középiskolai tánctanárként dolgozó ifjú feleség pedig rendre felbukkant a versenypályák mellett. A sportág atmoszférája már az első pillanattól rabul ejtette és egy napon úgy döntött, ő is ki akarja próbálni magát a volán mögött.

A fiatal nő 1964-ben mutatkozott be a versenypályán a Sports Car Club of America (SCCA) amatőrök számára kiírt sorozatában, a Showroom Stock Car Seriesben, ahol később két bajnoki címet is szerzett.

A hetvenes évek elején már egyre inkább ott motoszkált Arlene fejében a gondolat, hogy ideje lenne szintet lépni és a profik mezőnyében is letesztelni képességeit.

1976 elején végül a tettek mezejére lépett és bejelentette ott akar lenni az azévi Indianapolis 500-on, mint a verseny történetének első női pilótája.

A hírt rögtön felkapta az amerikai média, a feminista szervezetek pedig egyenesen példaképnek kiáltották ki. Váltakozó sikerrel versenyzett, aztán végül 1978-ban visszavonult. Visszavonulásának nem volt köze az őt ért kritikákhoz, sem pedig a neméhez. Egyszerűen csak nem volt szponzora. Ezt mondta a visszavonulása okáról:

 

"Gyűlöltem, hogy véget ért. Nem én akartam meghozni ezt a döntést. Belefáradtam abba, hogy kilincseltem a csapatoknál és mégsem jutottam üléshez, mivel nem volt pénzem. Ennek semmi köze nem volt ahhoz, hogy nő vagyok. Rengetegen jártak hasonló cipőben, beleértve az exemet is. Simán az anyagiakon múlt."

A versenyzéssel egy időben a tánctanításnak is hátat fordított, majd két kutyájával a kaliforniai Lake Elsinore mellé költözött. Később hobbiszinten lovakkal kezdett foglalkozni, biogazdaságot üzemeltetett, mindemellett pedig egy autóalkatrészeket forgalmazó cég kereskedelmi részlegét vezette.

"Hiányzik a versenyzés" - mondta 1986-ban. "Ezért is nem járok ki futamokra. Tévében szívesen megnézem, mert rengeteg régi barátom van ma is a mezőnyben és szeretem látni, miként muzsikálnak a pályán. Személyesen kimenni egy versenyre és csak nézni viszont nagyon nehéz lenne."

Téved, aki azt hiszi, hogy Arlene-re a versenyzéssel való szakítása után unalmas, egyhangú élet várt.

Korábbi terveinek megfelelően folytatta felsőfokú tanulmányait, a kilencvenes évek elején pedig vezetésből és szervezeti kultúrából, valamint társadalom- és viselkedéstudományból is PhD fokozatot szerzett.

A későbbiekben, vendégprofesszorként megfordult a Coloradói Állami Egyetemen, a michigani Baker College-ben, a georgai Brenau Egyetemen, a New Hampshire-i Egyetemen, valamint az Angliában lévő Liverpooli Egyetemen is.

A kétezres évektől Hiss specialitása az online oktatás lett. Jelenleg is saját távkurzust vezet a Felső Iowai Egyetemen, amelynek keretein belül alapképzésben résztvevő hallgatóknak tanít üzleti ismereteket és kritikai gondolkodást.

Az oktatás mellett a zene is kiemelt szerepet játszik Hiss életében.

Kevés szabadidejében dobon, tubán és washboardon játszik egy dixieland együttesben, kaliforniai otthonában pedig egy professzionális hangstúdiót is kiépíttetett.

Bár már igencsak nagymama korban van, a munkája és a zenélés mellett még arra is marad energiája, hogy saját terápiás kutyáival járjon különböző szanatóriumokat és bentlakásos otthonokat.

Kivételes alkalmakkor pedig a négylábúak mellett az együttesét is magával viszi és mondani sem kell, mindig nagy sikert arat.

Arlene Hiss rövidke szereplése az autóversenyzés profi ligájában nem volt egy tündérmesébe illő diadalmenet. A sporttörténelemben azonban még így is örökre nyomot hagyott, mint az amerikai open-wheel szakág fennállásának első női pilótája. Ezt pedig senki nem vitathatja el tőle.

Mit lehet még ehhez hozzáfűzni? Talán azt, hogy ilyen nők viszik előre a világot!

Jogosítványt minden nőnek!