Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében. Elfogadom
Termékek Menü

A történetmesélés pedig működik!

A történetmesélés pedig működik!

Emlékszel rá, hogy kis gyerekként mennyire vártad az estét, hogy a szüleid varázslatos történetek hátán vigyenek el a mesék birodalmába? Ma ezzel a témával vár a jogsi blogunk.

Üdvözöllek a fedélzeten!

Mindannyian szeretünk történeteket hallgatni. A legjobban pedig az olyan történeteket szeretjük, amikor a mesélő összekapcsol minket – hallgatókat - a történet szereplőivel. A legmaradandóbban pedig úgy jegyzünk meg egy történetet, ha az érzelmileg is megérint minket. És itt van jelentősége annak, ha az adott történet szereplői akár mi is lehetnénk.

Az ókor legnagyobb tanítói is tudták már ezt, maguk köré gyűjtötték a tudásszomjjal megáldott fiatalokat. Ezek a tanítványok pedig, szájtátva hallgatták tanítójuk meséit a régmúlt időkről, messzi tájakról, furcsa lényekről. Gondolatban pedig ők is ott voltak a régi csaták harcmezején vagy a messzi tengereket járó gályák fedélzetén. Így ismerték meg a fiatalok történelmet, a földrajzot, és a többi fontos tudományt.

Vajon hová tűnt a történetmesélés a mai iskolákból? Szerinted nem járnának szívesebben iskolába a gyerekek, ha ott felelés és magolás helyett csodálatosabbnál csodálatosabb történetek várnák őket?

Ha az iskolákból el is tűntek a gyerekek fantáziáját megmozgató történetek, de az autósiskolákba visszatértek! Megjelent az első KRESZ-regényünk, amely egy fiatal lány autósiskolás kalandjait meséli el, a kezdeti KRESZ-tanulástól, egészen a jogosítvány megszerzéséig.

A könyv melléklete egy teljes értékű KRESZ-könyv is, amelyet napjaink legjobb KRESZ-oktatója, a „KRESZ-Professzor írt. Címe: Készüljünk a KRESZ-vizsgára! Egyszerűen, érthetően.

Ha ki vagy éhezve egy remek történetre, szeretnél hatékonyan tanulni, és gyorsan kell a jogsi, erre a könyvre mindenképpen szükséged van: Hogy szereztem jogosítványt 49 nap alatt? … És hogyan sikerülhet ez stresszmentesen neked is?!:)

 

Találkozunk az autósiskolákban – és ha már zsebedben van a jogosítvány – az utakon is!

Jogosítványt minden nőnek!

-->